2. fejezet

Új feji.rem. jó lett.









-Mennyi idő amíg oda érünk?-kérdeztem a fiuktól.
-3 nap.Repülővel sajnos nem mehetünk mert még újszülött vagy.-válaszolta Dante miközben beült mellém a Cadillac-be.
Miközben mentünk elmerültem az emlékeimbe amik visszarepítettek a "felébredésemig".


"Amikor kinyitottam a szemem.3 vámpírral találtam magam szembe.Egy idegen házban, egy idegen szobában feküdtem, egy vérvörös franciaágyon.Mellettem ült Dante az ajtónak támaszkodott Nicolai, és Lucas az ágy végében ült egy széken. Mind a 3-an engem néztek de nem úgy ahogy kellett volna, a szemük éhségről tanúskodott, de nem olyanról mikor enni akarnak.Hanem olyanról mint amikor egy festmény gyűjtő rátalál egy elfeledett Picassóra vagy valami ilyesmi.Nem értettem hogy miért vannak itt és ha már itt vagyunk azt sem értettem hogy én miért vagyok itt.
-Jó reggelt csipkerózsika!!-köszönt kaján és elégedett vigyorral Dante.
-Hali-a hangom most más volt mint eddig dallamosabb, szebb.-Hogy kerültem ide?Hol vagyok?És hol van Laurent?-csak úgy ömlöttek belőlem a kérdések.
-Állj,állj,állj vámpírok vagyunk de azért egyszerre csak egy kérdést.-szólt nagyot nyelve Nicolai miközben engem méregetett.-Hát az első kérdésedre a válasz mi hoztunk ide.A második kérdésed válasza hogy nálunk vagy.A harmadik kérdésedre a válasz megöltük.
-Megöltétek? És miért?
-Nem emlékszel Bella?-Kérdezte felhúzott szemöldökkel Lucas.
-Nem csak annyira hogy elmentem a rétünkre, ahol belebotlottam Laurentbe.Ééés ennyi.Itt film szakadás.
-Hát... ömm kíváncsi vagy a részletekre?
-Nem!!
-Biztos?-kérdezte egy önelégült mosollyal Nicolai.
-NEM tömören akarom hallani.
-Elmentünk vadászni, és ott találtunk meg téged azzal a fekával.
-És utána?- kérdeztem most már tényleg kíváncsian.
-Leszedtük rólad és kinyírtuk.
-Leszedtétek rólam.?-kérdeztem hisztérikus hangnemben.
-Igen.
-És akkor én most mi vagyok???-kérdeztem összezavarodva.
-Mért nem érezted az égető fájdalmat?-kérdezte ugyan azzal a hülye nézésével amikor először találkoztunk. Ha nem lennénk ilyen helyzetben akkor már biztos dölnék a röhögéstől.
-Nem, csak üresség.
-Hát akkor mást már tudod VÁMPÍR VAGY.-mondta olyan hangnemben Nicolai mintha egy óvodással beszélne.
-Én?De akkor nem kellet volna éreznem a fájdalmat?
-De pont ez a furcsa.-mondta halál nyugodtan Lucas.
-Akkor most valami baj van velem?-már megint. Mindig ez van kilógok a sorból.
Oldalra néztem ahol Dante ült. Úgy nézett ki mint aki épp most akar leteperni. Bár az nem lenne lehetséges mert még mindig fekszek még csak most nézetem végig magamon. Egy tűz piros fűző szerű hálóing volt rajtam és egy piros francia bugyi.
-Hogy került rám ez a ruhának nem nevezhető valami?
-Én öltöztettelek át.-mondta nemes egyszerűséggel Dante.
-MICSODA?TE?HOGY A FENÉBE KÉPZELTED??
-Nyugi-mondta gúnyoson a másik két fiú.-Ha már egyszer nem lát át a ruháidon.:D
-De ti.... ÁÁáÁÁáááÁÁÁÁááá... egyáltalán hol vagyok még Forks-ban??
-Igen de pár nap és költözünk.
-Hát akkor sziasztok én megyek haza...
-Nem.-morrant rám mind a 3 vámpír egyszerre.
-Mi az hogy nem???
-Te is jössz velünk.
-De hát miért?
-Mert már vámpír vagy.És ez feltűnne minden embernek...Ráadásul a szemed is vérvörös.
-Hol egy tükör?
-Ott van a szekrény fölött.-felugrottam az ágyról és gyorsan (nagyon,nagyon,nagyon gyorsan)odarohantam a szekrényen lévő tükörhöz.És tényleg ott voltam én.Egyszerre voltam gyönyörű és félelmetes."

És még most is dühös vagyok Dante-ra.
Épp most hagyom el Forksot hiányozni fog.
Én már csak azt remélem hogy egyszer majd találkozok vele.
Ő is nagyon hiányzik.
És Alice is.
Meg az egész Cullen család.
Éééés elhagytuk Forksot.
Viszlát Forks remélem majd még visszajövünk ide.